Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2017

Belső vakolásra várva

..., immáron három hete. De addig sem telt eseménytelenül az idő, merthogy a konyha bontása után, rögtön elkészültek a falak és a tető is, így gyakorlatilag egy hét munkával meglett az a része a háznak, amit már öt hónapja halogatott a kőműves.  Ekkor újabb értékbecslés kértünk, ahol 39 % készültségi szintet állapítottak meg és kaptunk nem egész 3 millió forintot a továbbiakra. Ezt sikerült elég hamar eltapsolnunk, olyannyira, hogy már megint túl vagyunk egy becslésen, most 48%-on vagyunk. A lapostetők szigetelése is megtörtént, elkészült a lépcső is a két ház között, felépült hozzá a mellvéd, és a villamossági alapcsövezés is kész. Konyha elbontva. Törmelék eltűnt. A konyha alatt volt a fatároló. Helyette lépcső lett, így nem kell sapkát, csizmát húzni a tűzrakáshoz. Mellvéddel ugyanaz. Kívülről az előszoba és a lépcsőház a lapostetővel. Lapostető PVC szigetelése. Jelenleg a banki utalást várjuk. A helyi ügyintézőnk kevésnek találta a ki