Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2018

Ma tegnap és tegnapelőtt az aljzatbeton készült

 Vagyis egy csomó dolog történt azóta, hogy utoljára idekerültem. A nyílászárók beszerelése után megérkezett a kőműves és leégette a kátránypapírt, vízszigetelte a szerelőbetont és körben a ház lábazatát. Ezek után két hetet vártunk a vizes fiúkra, akik befejezték a szennyvíz és vízcsövek beszerelését. Szorosan nyomukban topogott a villanyszerelő, aki újabb száz métert csövet fektetett, most a ház padlójára. Mikor elkészült, két ünnep között megjelent a kőműves, hogy előkészítse a fűtéscsövekhez a terepet. Hungarocellel hőszigetelte a padlót, majd hőtükör fóliával betakargatta azt. Tetejére vasháló került. Január negyedikén pedig a vizes fiúk letekergettek többszáz méter fűtéscsövet a házban, amiről sajnos kép nem készült, mert szinte csak sötétben láttuk, és ha minden jól megy, akkor már nem is fogjuk. Január ötödikén Feri felgyújtotta az új házat. Szerencsére csak a kartondobozok kaptak lángra a kályha mellett. A vizesek és a kőművesek nagyon röhögtek. Én kicsit sem, de leírom ide,